Esztergom, Magyar Dal Napja

Kedves Közönségünk!

A múlt hétvégén, mint azt említettük, 2 bulija is volt a zenekarnak. Pénteken Esztergomba hívtak minket a Kaleidoszkóp-házba egy kiállításmegnyitóra. Kicsit rendhagyó volt ez a koncert, ugyanis eléggé szétszórtan jutott el a házig a zenekar, de szerencsére mindenki ott volt időben. Részben teherautóval, kerülve egyet Székesfehérvár felé, részben személyautóval, illetve vonattal jutottunk el a célig. Szépen beálltunk, , kellemes volt a környezet és a hangulat is, mindenki felszabadult volt, így zajlott le az egész koncert is, a srácok nagyon elemükben voltak, óriási bulit csináltak, zeneileg is, illetve show-ilag is minden klappolt, elég ha annyit mondok, hogy végig Levi konferált, ez már alapvetően jelzi a rendezvény felszabadultságát 😀 Gyorsan elpakoltunk, a zenekar diszkrét borozgatás után ott aludt a házban, csak másnap reggel jöttek haza, ahogy hallottuk a visszajelzéseket, ez egy igencsak jó bulinak volt mondható.

Akárcsak a Magyar Dal Napjai fellépés. Mivel a hangtechnikát is mi vittük a Széchenyi útra, elég korán kellett kelnünk Andrissal, 7-kor már ott kellett lennünk a helyszínen. Külön szeretnénk köszönetet mondani Varga Krisztiánnak és a vargaudio.hu -nak a szállításért, és a technikai segítségért, nagyban hozzájárult a koncert, illetve az egész rendezvény sikeréhez 🙂 Föl is pakoltuk szépen a motyót, azonban voltak gondok, ugyanis a kezdés előtt 10 perccel még nem volt áramunk. Nade nem keseredtünk el, mindent megoldottunk, el is indult a színpad, az iskolás műsorok után következtünk mi. Monitorkeverés lévén nagyon gyorsan beálltunk, és bele is csaptunk a lecsóba, ugyanis némiképp csúszásban voltunk. Szintén jól sikerült a buli, a srácok újfent csak elemükben voltak, minden jól szólt, a közönségnek is tetszett a produkció, mindenki élvezte 🙂 Utánunk közvetlenül következett a Cabaret Band, szóval Andris le se jött a színpadról 🙂 Fellépett még Waszlavik ‘Gazember’ László, továbbá a Szabó Balázs Band, ők voltak a fő műsor, sokan is voltak rajta, illetve barátaink, a Mighty Manlifter és a Shapat Terror, ekkor fogtuk magunkat és előrementünk zúzni 😀 Szóval a problémák ellenére minden jól sikerült ezen a színpadon, egy újabb jó bulit tudhatunk magunk mögött, köszönet azoknak, akik eljöttek! 🙂

Nade itt nem áll meg a turnébusz, ugyanis pénteken, azaz szeptember 16-án föllépünk Egerben a Drogellenes napon este 6 órától a Brains előtt, ahova mindenkit várunk sok-sok szeretettel, mert nagyon jó bulinak ígérkezik 🙂 Szóval gyertek, mi is Szeretjük a Tiszta Élvezetet, nem élünk tudatmódosító szerekkel tű, por, tabletta, illetve szívható formában legalábbis, mi jobban preferáljuk a folyékony eszközöket, azokat is csak módjával 😀

Üdv,

Ethnofil

Benji

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Közeledünk!

Kedves Hallgatóság, Olvasóság, Nézőség!

Megígértük, hogy nem lesznek nagy szünetek a blogban, és ezt be is tartjuk! 🙂 Szeretnénk felhívni a figyelmeteket a következő föllépésünkre, ami igazából lelépés, mivel a koncert az esztergomi Kaleidoszkóp-ház pincéjében lesz. Pénteken 21:00-kor veszi kezdetét a buli, ami kötetlennek ígérkezik, és szolid borozgatásba fog torkollani remélhetőleg. Szóval Eszter! Gomba a Pázmány Péter utca 7. szám alatt fogunk játszani, aki az 500 km sugarú körben tartózkodik, melynek origó pontja a fönt említett építmény, annak T mínusz 51 órája van, hogy a helyszínre érjen! Ellenkező esetben nem hallgathat meg minket, ami ugyebár senkinek se jó. Szóval várunk mindenkit sok szeretettel pénteken a Kaleidoszkóp-házba!

Továbbá szeretném megosztani a tisztelt publikummal azt a tényt, hogy a lemez már a végső stádiumban van, ami a hangot illeti, a mai napon Andris, Gergő, Sohi, és jómagam az utolsó simításokat végeztük el a számokon. Némi változás közbejött azonban, ugyanis a zenekar állandó tagjaihoz csatlakozott a Cubase 6 nevezetű program is, többször hívtuk őt segítségül, néhány riff színesítéséhez 😀 Szóval nagyon jól haladunk, legkésőbb októberben egy kész lemezzel tudunk a közönség elé állni, egy rendkívül emlékezetes lemezbemutatóval fog párosulni, ahol nem kevés meglepetés lesz! 🙂 Gitárszétverést, illetve zongoradobálást tervezünk. 😀 Na de komolyra fordítva a szót, nincs még semmi konkrétum, de abban biztosak lehettek, hogy nagy durranás lesz! 🙂

Szóval várunk mindenkit sok szeretettel Esztergomba pénteken, illetve Magyar Dal Napjára a Széchenyi utcára vasárnap, ahol rajtunk kívül játszik még a Cabaret Band, a Shapat Terror, a Mighty Manlifter, illetve nem utolsó sorban a Szabó Balázs Band is föllép! Szóval nincs apelláta, jöjjön mindenki! 🙂

Üdv:

Ethnofil

Benji

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Újra itten!

Kedves töretlen Ethnofil-kedvelők!

Eléggé régen jelentkeztünk, mondhatni, nem tegnap. Ezért bocsánatot is kérünk tőletek, nagyon szégyeljük magunkat, de a nyár forgatagában sajnos eltűntünk egy időre, de a lényeg, hogy újra itt vagyunk! A zenekar ezen a nyáron gyakorlatilag bejárta az országot és a világot, viszont csak tagonként :). Külön-külön megfordultunk Toscanában, a Hegyalján (Levi, Gergő, Andris), Körbetekertük a Balcsit, illetve eljutottunk egyenként még jó pár helyre. Nade gyanítom, hogy titeket nem a személyes nyári kalandjaink érdekelnek, szerencsére a bandának volt közös koncertélménye, nem is kevés, továbbá ne feledkezzünk meg a készülő nagylemezről sem, aminek, ha minden jól megy jövő hét szombatig el is készül a hang része! Na de szépen sorjában megosztjuk veletek, mi is történt ezen a nyáron! 🙂

Az utolsó poszt az eFeN- ről szólt, namármost az igencsak régen volt, történt azóta egy s más. Mint korábban írtuk, eljutottunk az A38 középdöntőig, ahol a Góbé zenekar méltó ellenfeleinek bizonyultunk. Olyan szoros helyzet állt elő, hogy a 2 zsűritag nem tudott dönteni, kit juttassanak tovább a döntőbe. Addig-addig töprengtek, vitatkoztak, míg az lett a dolog vége, hogy pénzfeldobással döntöttek. Ezen múlt a döntőbejutásunk, de nem keseredtünk el, ugyanis a koncertszervező hölgynek nagyon tetszett a produkció és reméljük lesz is lehetőségünk visszatérni a hajó színpadára.

Ezután volt egy diáknapos bulink a Sancta Mariában, ami igencsak rendhagyóra sikeredett, ugyanis a prímásunk épp vizsgázott, szóval nem tudott eljönni. Kirúgtuk, hiszen ezt nem lehet csinálni, hogy holmi vizsgák miatt nem jön el egy Grammy-díjátadó koncertre. Na jó nem 😀 Szeretünk Ádám!!! 😀 Szóval félig-meddig imprós volt a koncert, viszont a közönség nagyon élvezte a dolgot, nagyon tetszett nekik, máskorra is hívtak, adtak enni inni, szép lányok vették utána körül a srácokat… na nem kell semmi rosszra gondolni, csak autogrammokat kértek 😀 Szóval jó buli volt, köszönjük nekik a lehetőséget 🙂

A turnébusz gördült tovább, ismét meglátogattuk Békéscsabát, most a Csík helyett a Ghymes előtt léphettünk fel. Akárcsak tavaly, az idén is jól sikerült a dolog, sokan voltak, kedvesek voltak velünk, koncert után pedig Ádámmal, illetve Gergővel, némi helyi segítséggel bejártuk a békéscsabai éjszakát, másnap pedig hazajöttünk.

Innentől nagyrészt helyi koncertek következtek, kétszer léptünk föl a Dobó-téren, a Szederinda néptánctalálkozó, illetve az Esély-nap keretein belül, illetve kétszer játszottunk az Érsekkertben, mindkétszer a Bikavér-ünnep alkalmából. Mondjuk azért ennyire jók nem vagyunk, hogy visszatapsoljanak minket még egy fellépésért, a 2. az már kicsit más jellegű volt. Másodjára a zenepaviloni színpadon léptünk fel, igen különleges módon, ugyanis előttünk a Soul Clap nevű pesti formáció játszott, majd zenekarváltás helyett, gyakorlatilag spontán összeolvadt a 2 zenekar. Volt ott minden azon a színpadon. 2 billentyű, 2 dob, gitár, basszus, fuvola, még DJ is közrejátszott Örsi ‘Böki’ Andris személyében. durván 4 számot játszott a vegyesbanda, körülbelül 2 órán keresztül. Óriási koncert volt, mind a zenészek, mind a közönség nagyon élvezte, és valószínűleg lesz még közös munka a jövőben is 🙂

Megfordult a zenekar 3 egymástól elég messze lévő helyen is. Az egyik Dubicsány volt, a Borsodi művészeti fesztivál keretében. Nagyon ijesztgetett az eső, de a koncertre szerencsére elállt, sokan jöttek el, kb 3x tapsolták vissza a zenekart, az afterbulit külön köszönjük! :D. Voltunk Panyolán, a Panyolafeszten a Kerekes Band előtt, szintén nagyon sok embernek játszott a zenekar, a végére jó pár láb táncra perdült (azért ebben segített a kiváló Panyolai Elixír is), és persze mi se voltunk rest megkóstolni a finomabbnál finomabb párlatokat. A legutóbbi koncertünk Csopakon volt, a Csopaki Napokon, ahonnan sajnos némi ellentmondással tért haza a banda. Fellépett elég sok technikai malőr, amit nehezen tudtunk megoldani. Ezek sajnos nem igazán dobták fel a koncert hangulatát, letörte némiképp a csapat kedvét, de nem olyan fából faragták a srácokat, hogy csak úgy feladják, szóval lenyomták a bulit töretlen erővel, így pozitívan végződött a dolog 🙂

Dióhéjban ennyi volt a nyár, tudom, ez a poszt egy kicsit hosszúra sikeredett, de a nyár sem volt éppen rövid 🙂 És az igazat megvallva még most indul csak igazán a buli, hiszen ahogy azt a poszt elején írtam hamarosan készen van a lemez! A zenekar már lemezbemutatónak keres helyszínt, lassan elkészül a borítóterv is, szóval beindul a verkli, ősszel sem fog unatkozni se a banda, se a közönség 🙂 Nem áll meg azonban koncertezés sem, sőt! Legközelebb 2011. 09. 09-én 21:00-kor lépünk fel az esztergomi Kaleidoszkóp-házban, majd rá két napra Egerben a Magyar Dal Napján, a Rádió 1 színpadán (Széchenyi utca). Mindenkit várunk mindenhova szeretettel! 🙂

Aki végig tudta ezt olvasni, annak elismerésem, remélem hasznos volt ez a kis nyári élménybeszámoló, és megígérem, hogy több ilyen hosszú szünet/bejegyzés nem lesz a blogban! 😀 Azért mindig lesz mit olvasni az Ethnofil iránt érdeklődőknek! 🙂

Üdv:

Ethnofil,

Benji

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

eFeN

Kedves virtuális Publikum!

A CEN után jelentkeztünk utoljára, miközben készültünk a következő fellépésre, az eFeN-re, a Republic előtt. Ebből adunk nektek most egy kis ízelítőt.

Kicsit szét volt szóródva még a csapat az előző buli után, mindenki máshogy tudott hazajutni Egerbe. 🙂 Ki kellett még menni Szalókra a dobért, elmenni Levi alapjáért, és egy-két dolgot még be kellett dobni a koncerthez. Fél 5-re mindenki odaért a helyszínre, nyugisan felpakoltunk a Republic elé, és kezdődhetett a soundcheck. Ez elsősorban nekem volt egy elég nagy kihívás, ugyanis egy Digico SD-8-as pulttal kellett dolgoznom, amit eddig csak képen láttam. 😀 Kicsit tovább tartott betekerni a zenekart, de megoldottam. 🙂 Sajnos a közönség igencsak foghíjas volt, de aki ott volt lelkes volt. 🙂 Sátorhoz képest jól szólt a banda, jól is érezték magukat a színpadon, élvezet volt őket hallgatni. Miután lement a koncert, a backstage-ben a srácok riportot adtak a Líceum TV-nek nem kis szenvedés árán. Szegény TV-sek. 😀 Ezután a próbaterembe vezetett az utunk, majd haza, illetve különböző szabadtéri és fedett vendéglátóipari alegységekbe. Annak ellenére, hogy nem voltak sokan, jó buli volt, és köszönjük azoknak, akik eljöttek, illetve az eFeN szervezőinek a lehetőséget!

A következő fellépésre május 29-én vasárnap kerül sor, az A38 és a Szerencsejáték Zrt. szervezésében megrendezésre kerülő Talentométer középdöntőjében, ahova mindenkit várunk sok szeretettel, és izgalommal, ugyanis nagyon szeretnénk továbbjutni a döntőbe, és ha ez valóban sikerül, örülnénk, ha minél többen tanúi lennétek ennek! A 10 csapatból 2 juthat csak tovább, úgyhogy oda kel pirítanunk rendesen. 🙂 De bizakodóak vagyunk, és várunk titeket is sok szeretettel! 🙂

Üdv:

Benji

Kategória: Nincs kategorizálva | 1 hozzászólás

CENzáció

Kedves Olvasóság és Hallgatóság!

Először is elnézést, hogy ritkábban jelentkezünk, de gőzerővel dolgozunk a lemezen, és szervezzük a bulikat, de igyekszünk minél többször beszámolót tartani nektek!

Tegnap Andris révén volt szerencsénk fellépni a Corvinus Egyetemi Napokon, a CENzáció keretében. Kicsit last minute-es volt a dolog, nem rég derült ki, hogy van egy ilyen lehetőség, és mi természetesen éltünk is vele! 🙂 Tekintve, hogy az egész egy csütörtöki nap volt, és az én kocsim megfáradt némiképp, a feljutás volt a legmacerásabb, de megoldottuk! 🙂 Andris apukája felhozta a materiális dolgokat, a humán erőforrás pedig az én apummal érkezett a helyszínre, amit köszönünk is nekik! 🙂 Egy csöppet csúsztunk sajnos, és le kellett szűkítenünk az amúgy is rövid repertoárt, de kihoztuk a maximumot a fél órás koncertből. Nem mindegyikünk számára volt világos, hogy ez valójában egy verseny is, a HÖK tagjaiból álló zsűrivel, és, hogy itt van egy nyertes is. Leginkább nekem nem. 😀 De annyira jól sikerült ez a rövidke buli, és annyira tetszett a zsűrinek, hogy meg is nyerte a zenekar! 🙂 12 zenekarból, minket ítéltek a legjobbnak, ami azt jelenti, hogy a Corvinusos gólyabálon biztos fellépő az Ethnofil! 🙂 Szóval köszönjük mind a zsűri tagoknak a lehetőséget, és a döntést, továbbá a jelenlévőknek is a jelenlétet! 🙂 Ezt sikert természetesen a maga módján meg is ünnepelte este a zenekar, úgyhogy ismét egy tartalmas napon vagyunk túl. 🙂

Nade nincs még vége, ugyanis a bejegyzés megírásának napján, avagy ma még van egy bulink az EFEN-en, a Republic előtt 18:30-tól! Szóval minden egri figyelmét szeretnénk felhívni, hogy jobban jár, ha jelen lesz ezen a bulin, mert ádáz lesz! 😀 Várunk titeket sok szeretettel a 2-es suli udvarára ma este! 🙂

Üdv:

Benji

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Paddy and the Rats lemezbemutató

Kedves Koncert-iránt-érdeklődők! 🙂

Tegnap, vagyis 16-án volt szerencsénk fellépni barátaink, a Paddy and the Rats előtt új lemezük bemutatóján, Miskolcon, az Ifi-házban. Volt zúzás rendesen odabent a +50 fokban! 😀

Mivel a srácok napközben még dolgoztak az új lemezen, így csak 6 óra körül tudtunk indulni az acélvárosba. Miután sikerült bejátszanom a turnébuszt egy annál kb. 2 centivel szélesebb kapun, bepakoltunk, Sohit elvittük a Kanadába, fölvettük a zenekar többi tagját és oda is csaptunk a lovak közé. A fűtéstechnikai gépjárművet ismét a JP ’98 Kft. bocsátotta rendelkezésünkre, amit újfent nagyon köszönünk. 🙂 Még félúton sem voltunk, mikor Kövesden meg kellett állnunk beszerezni némi védőitalt. Épphogy indultunk tovább Lecsó, a Paddy basszerosa hívott, hogy hol vagyunk, mert ha már ott lennénk is késő volna. Így kénytelenek voltunk kikormolni az öreg szívódízel motorját, ami gyakorlatilag repült az úton. 🙂

Oda is értünk, gyorsan beálltunk, és már indult is a buli. Rögtön a második számnál, a Részeg legénynél Ádám E húrja felmondta a szolgálatot. Egy gyors húrcsere és impró után folytatták is a srácok. Nagyon lelkesedett a helyi közönség, igencsak nagy tapsot kapott a zenekar. Miután lement a Shit disco is gyorsan lerámoltunk a színpadról, és következhettek az est fénypontjai, a Patkányok. Több mint 2 órát játszottak, az iszonyatos melegben a miskolci közönségnek. Benn voltunk mi is a zúzdába, megvártuk a buli végét, elbúcsúztunk és olyan fél 1 körül el is indultunk haza. Tök jó buli volt ezúton is köszönjük a meghívást Paddyéknek! 🙂

A következő buli még kérdéses, hogy mikor lesz, ugyanis az a hét valóban egy turné lesz. 🙂 Ez a május 2-ai hét, ahol csakis a 6-ai dátum a biztos, a többi még mozog ide-oda. 🙂 De 6-án mindenkit várunk Egerbe, az EFEN-re 18:30-tól, a Republic előtt! Aki él, és mozog, annak mindenféleképpen ott a helye, várunk titeket sok szeretettel! 🙂

Üdv:

Benji

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

2. Nap – dióhéjban :)

Kedves hírekre éhes Ethno-fülek!

Vasárnap délután ismét istentelen zajongás zavarta meg az egerszalóki általánosiskola  békésen éldegélő rovarpopulációját. Heroikus szenvedésük azonban nem volt hiába: két új dobalappal és egy kis fretless basstémával hízott a D:/Ethnofil mappa. 🙂

Pacsi!

Andris

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

1. Stúdiónap Szalókon!

Sziasztok!

12 óra…. 3 db dob alap!!! Lassan de biztosan. Andris időgépét nem volt rövid idő beüzemelni ,de mostmár szerencsére száguldhatunk a tér-idő kontinyumban:). Gergely fiunk másodpercek alatt feljátszotta szinte már isteni eredetűnek tűnő ritmusait(Y). Macsinka Zsolti-nak pedig köszönöm szépen a fretless bassgitárt amivel kétségkívül meglepetést okozott, hiszen pont egy ilyenben szenvedtem hiányt.
Ho-ho ho …..   Micsoda? 😀
Puli,
Levi, a barbár 😀

Tak-mű

Macsibácsi is tiszteletét tette 🙂

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Ethanol fesztivál

Kedves Hallgatóságunk!

Köszönjük a tegnapi koncert résztvevőinek, hogy eljöttek és meghallgattak minket (ismét). 🙂 Azoknak akik valamilyen oknál fogva nem jutottak el a megadott helyszínre, adunk egy rövid tájékoztatást a koncertről. 🙂

Az egész este nagyon jó hangulatban telt, már 4-kor kint voltunk, hogy meghallgassuk a többi zenekar produkcióját is. Először a Behavazott+- lépett fel egy alternatívabb stílust kínálva a hallgatóságnak, majd következett az N son masc nevű zenekar, rockosabbra véve a dolgokat. Utánuk következett a Buszkasi, akikhez pár szám erejéig beszállt a Kerekes Bandből jól ismert Csarnó Ákos barátunk is. 🙂 A fesztivál sereghajtói voltunk mi, már sötétben, de ahogy láttuk elég sokan voltak kíváncsiak a produkciónkra. Kb. egy órát játszottunk, pár ember meg is mozdult a koncert közepe felé, sőt néhány tapsoló kezet is láthattunk a számok között. 🙂 A buli után Andrist megrohamozta jópár cd-re éhes hallgató, úgyhogy ebből arra tudunk következtetni, hogy a hallgatóságnak tetszett a koncert. Ezután villámgyors tempóban elpakoltunk, és össznépileg fölmentünk az Eger Hotelben megrendezésre került Ethno-funk fesztivál záróeseményére, a Kerekes Band koncertjére, ami szintén nagyon jól sikerült. Lehet minden bejegyzés végére az kerül, hogy mennyire jó volt a koncert, de ez azért van mert szerintem tényleg jó szokott lenni. 😀 Úgyhogy most is ezt fogom írni, hogy egy jó bulit tudhat maga mögött a zenekar. 🙂

A következő fellépésünkre Miskolcon, az Ifi Házban kerül sor április 16-án 20:00-tól a Paddy and the Rats lemezbemutató koncertje előtt! Mindenkit várunk sok szeretettel egy fergeteges bulira, aminek mi fogjuk megalapozni a hagulatát! 🙂

Üdv: Benji

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!

Újra jelentkezünk! :)

Kedves Ethnofanok!

Tény, hogy az EGALos buli óta nem adtunk hírt magunkról, amiért elnézést is kérünk, de most újra köszöntünk Titeket a szájbertérben! 🙂 Kicsit be volt havazva a zenekar mostanság, itt van ugyebár a lemezfelvétel is, illetve folyamatosan kötjük le a bulikat a nyárra, amelyekről a www.ethnofil.hu-n tájékozódhattok. 🙂 Nade sora van itt mindennek, mint a rétesevésnek! 😀

Az underground buli óta volt alkalmunk részt venni fellépőként a Felsővárosi Tavaszköszöntő rendezvényen, március 26-án, szombaton, a Veszelka Kommandóval együtt. Eleinte féltünk, hogy nem lesz semmi belőle, ugyanis nagyon lógott az eső lába. De mi nem adjuk fel! 🙂 Kint voltunk már délután kettőkor, ettünk, ittunk, megnéztük, ahogy beáll előttünk az utánunk következő zenekar, majd fölpakoltunk eléjük, és gyakorlatilag a másodperc tört része alatt történt meg a soundcheck. 🙂 Nem igazán lehetett megbecsülni, mennyien voltak, ugyanis elég sok fejet láttunk kint, a tíz- és négy- emeletesek ablakaiban is, nehéz megbecsülni a hallgatóságot, de aki lent volt, annak tetszett.:) Végül is jól sikerült a koncert, élveztük mindnyájan a nagy szél ellenére is. 🙂

Nem akarunk elkiabálni semmit, de úgy néz ki, hogy alakulgat szépen a nyár is, folyamatosan vevődnek fel a számok, szép magyarosan fogalmazva, az új albumhoz egyre több a megrendelés, egészen távoli helyszínekre is, amelyekről értesítünk titeket, ha eljön az ideje. 🙂 A következő bulinkra azonban még egészen közel fog sor kerülni, méghozzá az Érsekkerti Zenepavilonban, este 19:00-kor az Etanol-funk ( 😀 ) fesztivál keretein belül, ami az ezzel párhuzamosan zajló Ethno-funk fesztivál kísérő rendezvénye. Mindenkit várunk ide is szeretettel, egy kellemes szombat délutáni-esti kikapcsolódásra a tavasz első rügyei között. 🙂

Üdvözlettel:

Ethnofil

Kategória: Nincs kategorizálva | Hozzászólás most!