sport Archívum

  • Az egri Szalag a nagyvilágban

    Az egri Szalag a nagyvilágban

    Egyszer egy egri fiú, Szabó Ádám, becenevén Szalag gondolt egy nagyot, bringára pattant, és elkezdte körbebiciklizni a Földet. Huszonnégy országot bejárt, sok ezer kilométert tett meg, volt Indiában, Japánban, bringázott Délkelet-Ázsiában és Ausztráliában, de a teljes amerikai kontinens még előtte van.

    Hogyan kezdtél el biciklizni?

    A snowboardban dolgoztam, parkokat építettem Ausztriában és Olaszországban, de az egyik téli szezon alkalmával, snowboardozás közben elszakadt a jobb térdemben a keresztszalag, és meg kellet műteni. A doki azt mondta, hogy a legjobb gyógymód – egy bizonyos időn túl – a biciklizés lenne. Én akkor úgy voltam vele, hogy az király, hiszen szeretek bicajozni, kimaradt az egész tél, nem snowboardoztam, nem mozogtam semmit, csak rehabilitációra és uszodába jártam. Ezért azt találtuk ki a barátaimmal, akik Európa számos pontján élnek, hogy meglátogatom őket a nyáron, de bicajjal, hogy mindenkinek jó legyen. Jót fog tenni a térdemnek, a haverok is örülni fognak, meg azért egy izgalmasabb dolog is lesz, mint csak úgy autóval, vagy repülővel utazni. Plusz az El Caminót már sok-sok éve terveztem, valamiért vonzott, hogy jó lenne azt megcsinálni. Úgyhogy az első nagy utamon Egerből tulajdonképpen eltekertem Santiago de Compostela-ig, és közben kisebb-nagyobb kitérőket is tettem. Visszafelé pedig lementem még Portugáliába, Dél-Spanyolországban Andalúziába, és úgy jöttem végig fel, Barcelonán át, vissza Olaszországba, keresztül Szlovénián. Tíz országban voltam négy hónap alatt és a visszaút egyáltalán nem volt megtervezve. Ez a tapasztalat volt az alapja ennek a nagy útnak, és akkor már tudtam, hogy én ezt nem szeretném abbahagyni.

    Most ezzel a világ körüli úttal egy gyerekkori álmod vált valóra? Vagy sosem gondolkodtál ilyen nagyszabású tervben?

    Gyerekként sosem voltak ilyen nagy kaliberű, utazással kapcsolatos álmaim, de emlékszem arra, hogy úgy 12-13 évesen nagyon szerettem volna egy megbízható biciklit, egy versenybiciklit, és – nem tudom – az volt a mániám, hogy feltekerek vele Budapestre.

    Szóval, ha jobban belegondolok, volt ilyen tervem, hogy bicajjal szeretnék utazni, de akkor még egy Eger-Budapest távolság lett volna számomra a „nagy út”, ami nem is jött össze, mint ahogy a verseny bringa sem.

    bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz: kidsnews.hu

    Tovább

  • Eger ad otthont az országos ralibajnokság zárófutamának

    Eger ad otthont az országos ralibajnokság zárófutamának

    Egerben pótolják a ralibajnokság szeptember elején elmaradt futamát - jelentették be szerdán sajtótájékoztatón, a hevesi megyeszékhelyen.

    Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte: a budapesti verseny meghiúsulását követően, rekordgyorsasággal sikerült megtalálni az új helyszínt, így Eger a korábban megszokottól eltérően a szezonnyitó helyett idén az ob zárófutamának ad otthont.
     
    Hozzátette: a sikeres előkészítéshez nélkülözhetetlen volt a város önkormányzatának példa értékű támogatása és együttműködése, melynek köszönhetően reményeik szerint a sokak által várt és kedvelt Eger-rali a következő években ismét állandó helyszínként szerepelhet a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség kiírásában.
     
    Ez a verseny eredetileg nem volt benne az ez évi naptárban, így "beugróként" kerül a sorozatba azután, hogy augusztus végén kiderült, elmarad a Budapest-rali. Az országos bajnokság hatodik futamát azért kellett törölni, mert a szervezőbizottság nem rendelkezett a megrendezéshez szükséges összes hatósági engedéllyel.
     
    Adamovits Márk főszervező hangsúlyozta: a bajnokság jelenlegi állása alapján a zárófutamon is éles küzdelemre van kilátás, mivel nyitott még a bajnoki cím sorsa. Szólt arról is, hogy terveik szerint a verseny a hagyományoknak megfelelően a Dobó térről indul, és a mezőny nagyrészt a korábbi útvonalakon halad majd, ám lesznek "meglepetés szakaszok" is.
     
    Habis László polgármester a tájékoztatón arról beszélt, hogy "Eger versenyző, versenyekre nyitott város", egyúttal emlékeztetett rá: a megyeszékhely időről időre otthont ad országos, sőt nemzetközi szintű sporteseményeknek és jelentős hagyománya, tömegbázisa van itt a ralisportnak is.
     
    "Ezzel a versennyel mindenki csak nyerhet, ennek szellemében javasoljuk a jövő heti közgyűlésen a futam támogatását" - fogalmazott.
     
    Az MTI kérdésére Habis László közölte: amennyiben a testület jóváhagyja, a helyi önkormányzat hárommillió forinttal járul hozzá az idei Eger-rali megvalósításához.
     
    A sorozat utolsó versenyére november 3-5-én kerül sor Egerben és környékén, ahol már 12. alkalommal rendeznek ob-futamot.

    Forrás: MTI

  • Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (Képriport)

    Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (Képriport)

    Az Eszterházy Károly Egyetem is csatlakozott az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjához. Számos bemutató, előadás és sportág közül választhattak a részvevők, valamint megrendezték az I. Líceum toronyfutó versenyt.

    Részletes program: https://tinyurl.com/y7erh3fs

    Fotó: Kakuk Dániel

  • 10. Eged-hegyi Sherpa Rallye

    10. Eged-hegyi Sherpa Rallye

    Tíz év telt el az első versenyünk megrendezése óta, minden évben alakítottunk ezen az egyedi extrém sport versenyen a vélemények, visszajelzések alapján..

    Az első magyarországi teherhordó verseny megvalósítója a sokat próbált sportolókat azzal biztatja, hogy a megméretésen 60 kilóval a háton a nehézség és az élmény garantált, aki pedig most kezdi a mozgást, az kitűzheti a versenyt célnak, és választhat könnyebb súlyt.

    – Idén új futamokkal is várjuk az indulókat, akik a hivatásos teherhordók mintájára éles feszegethetik az emberi teljesítőképesség határait, mindezt szervezett keretek között, kísérőkkel, barátokkal körülvéve, és ami a legfontosabb: biztonságban – emelte ki Járdán Zsolt.

    Tavaly Ipacs Norbert ért fel a leggyorsabban Fotó: Szabó Bendegúz

    KATEGÓRIÁK
    SHERPA MANÓ FUTAM: Idén is várják a gyerekeket kedvcsináló túrára, akik a verseny útvonalán sétálhatnak fel az Egedre családtagok kíséretében nevezési díj és súly nélkül. A napot ajándékokkal teszik emlékezetessé.
    SHERPA VÁLTÓ: A 60 kilós terhet két ember viheti felváltva, az útvonal során bárhol cserélhetnek úgy, hogy azzal az egyéni indulókat ne akadályozzák. A nevezési feltételek megegyeznek az egyéni indulókéval.
    SHERPA RALLY: Női futam 20 kilóval hátizsákban; férfi futam 20 kilóval hátizsákban, férfiak 40 és 60 kg hord kereten

    Járdán Zsolték (balra) a biztonságot mindig szem előtt tartják Fotó: Benke Péter

    ADATBANK
    Helyszín: Eger, Eged-hegy
    Időpont: szeptember 23., szombat, 12.00
    Rajt: Kiseged-dűlő
    Cél: Eged-hegyi kilátó
    Táv: 4 km
    Szintkülönbség: 300 m
    Súly: nők: 20 kg, férfiak: 20, 40, 60 kg
    PROGRAMTERV
    8.00–10.00: Helyszíni nevezés
    11.00: Sherpa manó rajt
    12.00: Sherpa Rally (női 20 kg, férfi 20 kg 40 kg, férfi 60 kg) Mass Start, tömegrajt
    14.00: Eredményhirdetés

  • Barokk Futóparádé forgalomkorlátozásokkal

    Barokk Futóparádé forgalomkorlátozásokkal

    Szeptember 24-én, vasárnap délelőtt rendezik meg Eger Civil Ünnepéhez kapcsolódóan a hagyományos, Barokk Futóparádét.

    Az esemény része a Heves Megyei Hírlap és Eger Önkormányzata által is támogatott 1500 méteres, több száz futót megmozgató, rövid távú verseny, érsekkerti rajttal és céllal.

    A Barokk Futóparádét 7- és 14 km-es távon is megrendezik.

    A verseny 10.30-kor startol és a minimaratonon résztvevő félprofi és profi futók útvonalára tekintettel, egészen 12.00 óráig kell forgalomkorlátozásra számítani az alábbi útvonal mentén:

    Érsekkert – Ady E. u. – Bajza József u. – Homok u. – Maklári út – Diófakút út – Legányi Ferenc u. – Leányka u. – Gárdonyi G. u. - Bástya u. – VÁR – Dobó u. – Dobó tér - Bajcs Zs. U. – Jókai utca - Kossuth L. út – Egészségház út – Táncsics sétány - Érsekkert.

  • Mi is megtanultunk úszni

    Mi is megtanultunk úszni

    Kis túlzással mondhatnánk azt is, hogy nincs olyan egri ember, aki valamilyen formában ne kötődne a több mint száz éves Bárány-uszodához. Ott kapkodtunk valamennyien Bitskey Aladár bácsi hosszú botja után, hogy aztán elmondhassuk: mi is megtanultunk úszni.

    Féltünk és harcoltunk a csíborokkal, melyek harapásairól legendák keringtek az uszodába járók között, amolyan fele sem igaz üzemmódban. Nem volt olyan nyár, hogy a mindennapok forgatagában ne oda vezessen első utunk. Eshetett eső, fújhatott a szél, akadályt nem jelentett, mert a ma is híres forrás vize megóvott a hidegtől. Úszóversenyek, parázs vízilabdacsaták helyszíne volt, ahonnan olimpikonok, világ- és Európa bajnokok indultak sportághódító útjukra.

    Híre ment a forrás táplálta medencének, s szívesen jöttek a világ minden tájáról ide akár edzőtáborozni, akár tudásukat megmutatva versenyezni. Soha nem felejtem el, amikor az amerikai pólóválogatott szerepelt itt egy tornán, úgy az 1970-es évek vége felé, Pócsik Dénesnek többször is el kellett magyaráznia, hogy a vízforgató berendezést ne keressék. Itt a forrás az, ami mindig tiszta vizet juttat a medencébe.

    Turista csoport el nem ment soha a Petőfi téri főbejárat előtt, hogy meg ne örökítse a már akkoriban is ódon létesítményt, ami különös hangulatával mindig is magával ragadó volt.

    Aztán egyszer csak – s ez szintén nem mostanság volt -, szörnyű hírek keltek szárnyra. Életveszélyessé vált az uszoda. Volt idő, amikor nem merték leengedni a vizet a medencéből, mert féltek, hogy bedől annak fala. Toldották, foldották, valahogy mindig életben tartották, bár az üzemeltetésért felelős szakemberek már régóta nem alszanak nyugodtan. Ideig, óráig jelentett valamiféle megoldást, a rogyadozó falelátó lebontása, amely már egyébként is évek óta le volt zárva, de mára végképp menthetetlenné vált a létesítmény.

    Eger, Bitskey Aladár bácsi edzésén a dr. Bárány István Sportuszodában 
    1985 körül

    Csak a nosztalgia mondatja többekkel, hogy így ahogy van, szeretjük a Bárány uszodát, de az igazsághoz hozzátartozik – bár félve írom le -, a város szégyenfoltjává vált. Pláne meg a sokunk egykori mesteréről, Bitskey Aladárról elnevezett, Makovecz mester tervezte fedett uszoda árnyékában. Nincs olyan szeglete már, amire bárki is ráfoghatná, hogy megfelel a mai kor igényeinek, ami nem elavult, ami nem veszélyes.

    Ezért is hathatott üdítőnek a bejelentés az elmúlt ősszel, hogy felújítják. Habis László polgármester piros betűs ünnepnek nevezte a napot, amikor minden adminisztratív akadály elhárult a Bárány uszoda rekonstrukciója elől. Lelkes és felelősségteljes sportemberek, sportvezetők szívós munkával gyűjtötték össze a TAO forrásból származó fedezetet, amihez a város biztosította az önerőt.

    A több mint félmilliárdba kerülő első ütem kiviteli tervezése elkezdődhetett. Merthogy három ütemben határozták meg a TAO-pályázat során a teljes rekonstrukciót. Az egri Vízmű Sport Klub felelt meg a pályázati feltételeknek, s a napokban száz éves fennállását ünneplő egyesület, szorosan összefogva a várossal, s az Egri Vízilabda Klubbal, olyan elképzelést nyújtott be a Magyar Vízilabda Szövetség TAO-bizottságának, amely elnyerte a támogatást.

    Az összefogás azért is hangsúlyozandó, mert Eger vízilabda élete úgy egybe forrott a város történelmével az idők során, ami egyedülállónak tekinthető a világon. Nincs még egy olyan város, ahol ennyien vízilabdáznának, mint itt. Ahol minden szintű bajnokságban képviseltetik magukat egriek, ahol csak úgy, a maguk szórakoztatására annyi amatőr vízilabdacsapat, amolyan tömegsport jelleggel működne.

    Nagyban köszönhető mindez a jó öreg Bárány uszodának, ahol ma is több mint kétszáz utánpótlás korú fiatal ismerkedik a sportág alapjaival. Ezért is volt létkérdés ennek az uszodának a felújítása, méghozzá a mai kor követelményeinek megfelelően.

    A kiviteli tervezés során számtalanszor megfogalmazódott az igény, hogy a legnagyobb érték, a forrás megóvása, s későbbi hasznosítása a legfontosabb feladat. Mert ilyen víz, ami a Bárány uszodát táplálja szintén nem lelhető fel sehol máshol. A tervezőknek továbbá arra is a legnagyobb gondot kellett fordítaniuk, hogy megmaradjon az az egyedülálló hangulata az uszodának, ami szintén nem hasonlítható egyetlen más létesítményhez sem.

    Így szélesíthetik ki a kivitelezés során a jelenleg tizenhét méteres medencét huszonegy méteresre. Az első ütem megvalósításának feladata lesz egy melegedő-, és egy tanmedence megépítése is. Mindennek a nyár közepéig úgy kell megvalósulnia, hogy ideiglenes használatba vételi engedélyt kaphasson, s birtokba vehető legyen. A medence alja ugyanolyan arányban kavicsos lesz, mint most. A létesítmény alapzatát pedig betoncölöpök biztosítják, mert a talaj igen kiszámíthatatlanul ingoványos, agyagos.

    A medence arányai egy mozgatható végfallal változtathatóak lesznek, a legoptimálisabb kihasználhatóság érdekében. A számtalan érdekesség közül pedig megemlítendő, hogy a medence alját jelenleg is másfél méter kavicságy borítja, ami megakadályozza az agyagbemosódást, s így lesz a jövőben is.

    Napokon belül megtörténik a kivitelező kiválasztása, s elkezdődhet a munka, a bontással. A Bárány-uszoda megújulásának első üteme, ami már a látványosabb szakaszához érkezik. Az építkezést, annak mindhárom ütemét figyelemmel kísérjük, s arról rendszeresen beszámolunk.

    egrivizilabda.hu

    Tovább

Szerzői jogok: Agria.hu. Minden jog fenntartva!