gasztronómia Archívum

  • Nagy üstökben főtt a kétféle toroskáposzta a sarudi disznótoroson

    Nagy üstökben főtt a kétféle toroskáposzta a sarudi disznótoroson


    Már korán reggel – ahogy az egy disznóvágáson lenni szokott – kint voltak a talpraesett férfiak, hogy hagyományos módon előkészítsék az állatokat.

    Ehhez a munkához azért jó magyar pálinka is dukál, enélkül nem nagyon megy. Négy, egyenként nagyjából száznegyven kilós sertést vágtak a ­Sarudi Disznótoroson, amit a település határában lévő farmon tartottak.

    Szakember is ­segítette a folyamatot Bakos Gábor hentes személyében, akinek hála, gyorsan ment a munka oroszlán része. 

    Később is fáradhatatlanul kivette részét a feladatokból, s láthattuk, kezében van a szakma. Az asszonyok is korán keltek, hisz’ tennivaló akadt bőven. Hozzá is láttak a munkának, hogy a finomabbnál finomabb sertésételek elkészüljenek addigra, mire jön a vendégsereg, ugyanis rengetegen érkeztek a rendezvényre.

    Legelőször mindig a sült, hagymás vér készül. Erről általában megoszlanak a vélemények, ki szereti, ki nem. 

    Egy biztos, Sarudon szépen fogyott. Disznóvágáskor itt persze nem áll meg az ételek sora, s a lényeg épp az, hogy a lehető legjobban hasznosítsák a sertést. Annyi minden készült, hogy a terített asztalokon roskadásig voltak a különféle disznóságok, lehetett válogatni. Nem elfelejtve, desszert is volt bőven, amit a helybeliek otthon készítettek, s az igazán jó házi süteményeknek bizony nincs párja.

     Fotó: Berecz Renáta

    bővebben a cikk eredeti helyén olvashatsz:heol.hu

    Tovább

  • Eger híres a finom borairól és történelmi borvidékéről

    Eger híres a finom borairól és történelmi borvidékéről

    Azt talán kevesebben tudjuk, hogy a híres Egri szőlészetet az 1200-as években olasz és vallon telepesek honosították meg.

    A legenda szerint 1552-ben a maroknyi magyar sereg részben azért bizonyult olyan ütőképesnek a harmincszoros túlerővel rendelkező török támadással szemben, mert a magyarok a Bika vérét itták, s ezzel elrettentették az amúgy alkoholt nem fogyasztható törököket.

    A 16. században már javában készítettek bort Egerben, és később az érsekség számára befizetett adót, a dézsmát is lehetett borban megtéríteni az egyház számára.

    Szépasszony-völgy. 1965 , Fotó: fortepan.hu

    Tekinthetjük úgy, hogy bor szinte mindig is volt Egerben, napjainkban pedig helyesebb úgy mondani, hogy kiváló bor található Egerben. A borkóstolás elsőszámú helye a Szépasszony-völgy, mely a belvárostól 10-15 percnyi sétára található, ahol barátság van és jókedv, egy valódi dolce vita.

    Egri pincék

    Magyarországnak egyetlen olyan települése sincs, ahol annyi föld alatti üreg és pince lenne, mint Egerben. 

    Jó, ha tudjuk, hogy ezek a pincék nem egy időben és ugyanazzal a céllal keletkeztek. Voltak pincék, amelyeket a bor tárolására, voltak, amelyeket védelmi célokra vájtak ki, de érdemes tudni, hogy a barokk belváros épületei részben a föld alól kitermelt tufa kőből épültek fel. Az Eger alatt elterülő pincerendszer közel 4 km hosszú, a város legszebb fekvésű és leghangulatosabb pincesora kétségkívül a Szépasszony-völgyi.

    Szépasszony-völgy legendája

    A Szépasszony-völgy nevének említésének első levéltári emléke 1843-ból származik. A Völgy nevének eredetéről több történet is született.

    Bakó Ferenc néprajzkutató szerint a „Szépasszony” az ősvallás egyik istenasszonya volt, Vénuszhoz hasonló alak, a szerelem istennője, akinek áldozatokat mutattak be ezen a helyen.

    Szépasszony-völgy. 1965 , Fotó: fortepan.hu

    A földművesek egy híresen szép asszonyról beszéltek, aki itt árusított finom borokat az egyik pincében. Mások szerint egy úri villa kikapós szépasszonyáról kapta a Völgy a nevét.

    "Bandázás" a 19. században

    A Szépasszony-völgy területe az egri püspök tulajdona volt, így pincét vágni is csak a püspök engedélyével lehetett. 1774-től földesurak is kaphattak telket itt és vághattak pincét, amelynek az lett az eredménye, hogy 1781-ben már 32 borospince volt a Völgyben.

    Hamar kialakult a pincetulajdonosok között az a jó szokás, hogy meglátogatták egymás pincéit, ízlelgették egymás borait, vagyis több napon át „bandáztak”. Ilyenkor az asszonynép nem mehetett le a pincébe, csak jóízű házikolbászt, friss kenyeret és szalonnát vihetett az urának, hogy őkelme tovább folytathassa a mulatozást.

    A Völgy ma már több, mint 150 pincét számlál, hangulatát és az itt kapható borok minőségét dicsérte számtalan költő: Petőfi Sándor, Vörösmarty Mihály és Márai Sándor is.

    Ha Egerben járunk, keressük fel a Szépasszony-völgyet, találjuk meg kedvenc borunkat, adjuk át magunkat a hely varázsának. Mert van itt valami egészen megfoghatatlan béke, báj és derű, ami táplálkozik a múltból, a szőlőtermelés- borkészítés művészetéből és a helyi emberek humorából.

    Forrás: visiteger.com

    Tovább

  • Kézműves ételek a csipkelekvártól az egri piacig

    Kézműves ételek a csipkelekvártól az egri piacig

    Egerben és a város környékén számos kiváló kistermelőt találhatunk, kóstoljuk végig a portékáikat, hogy új ízeket ismerhessük meg!

    Az ízek mellett a hangulat sem másodlagos, próbáljuk ki a város piacát egy reggelen és éljünk úgy, mint a helyiek! Ébredés után egy kellemes sétával beszerezhetjük a reggelihez szükséges friss gyümölcsöket és zöldségeket.

    Szarvaskői Csipkelekvár


    Szarvaskő 3323, Állomáskerti Szabadidőpark

    Szarvaskő egy szűk kis völgyben fekszik, ahol szinte lehetetlen bármilyen mezőgazdasági munkát is végezni. A falu leleményes lakossága viszont együtt él a természettel és a vadon termő csipkebogyóban rejlő lehetőségeket is felismerte! Az apró bogyó önmagában is nagyon ízletes, de lekvárnak megfőzve valódi kincs válik belőle. A helyi hagyományok alapján készülő csipkelekvárnak októberben egy ünnepet rendeznek a faluban (2017. Okt. 21.), ahol bemutatják a főzés folyamatát, miközben csipketeával és különleges ételekkel kínálják az érdeklődőket.

    Kürtöskalács


    Eger 3300, Szent János u. 10.

    Szent János utcai Kürtőskalács űzlet már 15 éve működik Eger belvárosában.Ezt az utcát az egriek már sokszor emlegetik illatos utcának is a levegőben terjengő fahéj,és vanília illat miatt, amely igen inycsilandó tud lenni, különösen a téli időszakban. A Kürtőskalácsot eredeti Erdélyi recept alapján készítik; dió,fahéj,vanília,kakaó,kókusz,és mogyoró ízekben.

    Sárvári cukrászda


    Eger 3300, Kossuth Lajos utca 1.

    Elérhetőségek
    Telefon +36 36 / 413 - 298
    Email sarvaricukraszda@gmail.com

    A Cukrászda 1928 óta üzemel Egerben a jelenlegi helyén. Már a 4. Generáció viszi tovább Sárvári Kálmán többszörösen díjnyertes cukrászmester standardjeit: a fagylaltok kizárólagosan természetes eljárással készülnek, a sütemények és torták háziasak, hagyományos receptekből.

    Érdekesség itt a gyümölcshéjakból és gyümölcsmagból készült úgynevezett „Fruitcafé”, mely élénkítő hatást ér el koffein nélkül. Mivel természetes fruktózt tartalmaz, nem szükséges édesíteni.

    Kurdi pékség


    Eger 3300, Dr. Sándor Imre utca 6.

    Elérhetőségek
    Telefon +36 36 / 430 - 749
    Email beni02@t-online.hu
    Hagyományos és rozslisztből készült pékáruk, diabetikus termékek és cukrász sütemények.

    Gyakran megújuló választék, a belváros szívében.

    Egri Piac


    Eger 3300, Katona tér

    Nyitva tartás
    Hétfő - Péntek 6:00-17:00
    Szombat 06:00-13:00
    Vasárnap 06:00-10:00

    Friss zöldségért és gyümölcsért feltétlenül látogassuk meg a Piaccsarnokot, a főtértől alig 250 méterre! A csarnokban helyi kistermelők kínálják portékáikat: zöldséget, gyümölcsöt, húsárut, friss környékbeli pisztrángot, házi készítésű szörpöket, lekvárokat, savanyúságot, kézműves tejtermékeket és környékről származó díjnyertes mézeket. A csarnok előtt idény szerint palántákat, virágokat, gyógynövényeket találunk. Vásárláskor nem csak termék szerint választhatunk! Keressük meg a legszimpatikusabb árusunkat, eredjünk szóba vele, ismerjük meg a történetét is a termékei mögött!

    1552 Ajándékbolt


    Eger 3300, Bajcsy-Zs. utca 9.

    Elérhetőségek
    Telefon 06-20-334-2649
    Nyitva tartás
    Hétfő – Péntek 10:00-18:00
    Szombat 9:00-13:00
    Vasárnap 10:00-13:00

    Válasszunk egri szuvenírt a város elsőszámú ajándékboltjából! Az 1552 Ajándékboltban helyi- és környékbéli kistermelők mézei, lekvárjai csábítanak, de találunk mágneseket, kerámiákat, képeslapokat és ajándékpólókat is, hogy tárgyi emlék is maradjon az Egerben átélt pillanatokról.

    Noszvaji lekvár


    Noszvaj 3325

    Ha az idilli fekvésű Noszvajon sétálgatunk, egy-egy ház ajtaján, vagy az ablakban táblákra lehetünk figyelmesek: házi szörpök, levárok eladók. Térjünk be nyugodt szívvel és válogassunk kedvünkre, a noszvaji lekvárok garantáltan minket is levesznek a lábunkról! Kökény-, som-, eper-, málna-, sárgabarack-, meggy- és az utánozhatatlan, messze földön híres szilvalekvár, mely saját ünnepnapot is kapott a faluban! Augusztus végén minden a szilváról szól a noszvaji Szilvanapon.

    Forrás: visiteger.com

    Tovább

  • Átadták a Varga Pincészet új borászatát Feldebrőn

    Átadták a Varga Pincészet új borászatát Feldebrőn


    Közel kétmilliárd forintból, két év alatt a borvidék legnagyobb borászatát építette fel a Varga Pincészet Kft. a heves megyei Feldebrőn, a mintegy húsz munkahelyet is létrehozó új létesítményben idén eddig 7,7 millió kilogramm szőlőt dolgoztak fel.

    Varga Máté elmondta: a vállalkozás eddig 1,8 milliárd forintot fektetett be a feldebrői pincészet létrehozásába, az előreláthatólag 6-7 év alatt megtérülő beruházás finanszírozását 100 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás és 1,2 milliárd forint kedvezményes kamatozású növekedési hitel is segítette.
     
    A fejlesztéssel 8,1 millió literre nőtt a borászat tárolókapacitása, amelyből mintegy 3,3 millió liter az erjesztőkapacitás. Az új pincészetben idén eddig 7,7 millió kilogramm szőlőt dolgoztak fel, ami a legnagyobb mennyiség az Egri borvidéken és egész Északkelet-Magyarországon is - tette hozzá. Jelezte, hogy a létesítmény további fejlesztésével a feldolgozó kapacitás 15-16 millió kilogrammra bővíthető.
     
    A beruházás okairól szólva elmondta: a Varga Pincészet tulajdonosait szoros baráti és üzleti szálak fűzik az Egri borvidékhez, ahol közel két évtizede 55 hektárnyi szőlőterülettel is rendelkeznek. Emellett azért választották a fejlesztés helyszínéül Feldebrőt, mert a térségben jelentős kékszőlő telepítések folynak, míg a cég badacsonyörsi borászatának környékén, a Balatoni borrégióban már nem tudtak több kékszőlőt felvásárolni.
     
    Varga Máté tájékoztatása szerint a Varga Pincészet Kft. 1993-ban alakult, jelenleg országszerte összesen mintegy 200 hektár szőlőültetvényt művel és a Badacsonyi, az Egri, valamint a Tokaj-hegyaljai borvidéken működtet feldolgozóüzemeket. Több mint egy évtizede a Varga Pincészet értékesíti Magyarországon a legtöbb palackos bort, tavaly 14,6 milliót. Termékeiket 94 százalékban belföldön értékesítik, azok a hazai üzletláncok szinte mindegyikében megvásárolhatók. Legfőbb export célországaik Szlovákia, Lengyelország és Románia.
     
    A társaság 186 alkalmazottat foglalkoztat, 2016-os árbevétele 4,7 milliárd forint volt, az idei terveikben 5,4 milliárd forint elérése szerepel. Rangos nemzetközi (Challange International du Vin, Grand International Wine Award MUNDUS VINI,  International Wine and Spirit Competition, Sélections Mondiales des Vins Canada,  Vinalies Internationales), illetve hazai borászati versenyeken (VinAgora) idén összesen 6 arany és 4 ezüstérmet vehettek át. Utóbbin az Aranymetszés Olaszrizling nyerte el a legjobb fajtabor címet, míg a bordeaux-i borversenyen öt év után először nyert három aranyérmet magyar pincészet.

    Forrás: MTI

    Tovább

  • Bor és Jazz a Petrény Völgy 47-ben

    Bor és Jazz a Petrény Völgy 47-ben


    Bor a Jazz mellé, Jazz a bor mellé, mindezt egy kellemes közegben, irány a Petrény Völgy 47!

    Fellépőnk: az Illés Benjamin Trió

    Az estét kötetlen hangulatúra tervezzük, ahol a borozgatás és zenélés mellet lehetőség nyílik beszélgetésre is a zenészekkel.

    2017. november 17. 19:00 - 22:00 

    Eger 3300, Szépasszony-völgy 47.

    A rendezvényre a belépés díjtalan!

    Asztalfoglalás:

    telefonon: Végh Balázs (üzletvezető) +36703293398
    elektronikus levélben: petreny.borbank@gmail.com

    Tovább

  • Téli körte, a gyümölcsök királynője

    Téli körte, a gyümölcsök királynője


    Az ember szereti a körülötte levő tárgyakat és élőlényeket valamiféle értékrendbe sorolni, kiemelt rangot adni nekik vagy esendőségüket hangsúlyozni vele.

    Azt mondják például, hogy az oroszlán az állatok királya, a sas levegő királya, a tokaji a borok királya stb.

    Ha a körtének keresünk ilyen módon helyet a gyümölcsök között, akkor őt föltétlenül a gyümölcsök királynőjének nevezném ki. Elavult ez a rang, tudom, mégis jelzi, hogy egy kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkező dologról van szó. Jelen esetben a körtéről, amely fája sudár arányosságával, virágdíszes pompájával, fényeszöld lombozatával, gyümölcse izével, illatával, zamatával, környezete iránti igényességével és érzékenységével emelkedik ki a társai közül.

    Mégis, mintha nálunk nem kapna illő megbecsülést ez gyümölcs. Valahogy mindig háttérbe szorul a nagy tömegben termelt alma és a sokfajtájú őszibarack mögött. Igaz akadnak ebben az (álnok) értékrendben hátrébb kullogó társaik is, mint pl. a hányatott sorsú kajszibarack és lenézett szilva.

    A körtéből fejenként ás évenként - a statisztika szerint - csupán 6kg-ot fogyasztunk el, jóllehet a legkorábbi körtefajták már júniusban érnek, és a téli fajták akár a következő év húsvétjáig eltarthatók, vagyis a körte fogyasztási idénye nem rövidebb, mint az almáé, amiből viszont a fejadag 25 kg-ot is meghaladja.

    A megtermelt mennyiség kétharmadát a kistermelők állítják elő. A törpe körtefák jól illeszkednek a családi és a hétvégi ház növényállományába, mert viszonylag kis helyet foglalnak el; sok gondoskodással, de nagy értéket teremnek és ellátják a családot hosszú hónapokon át értékes - megbízhatóan vegyszermaradványoktól mentes - ízletes gyümölccsel.


    Homérosz a körtét az istenek ajándékának nevezi. Theophrastos (I. e. 370-286) pedig már különbséget tesz a vad-és a termesztett körte közt, és tudja, hogy a nemeseket csak oltással lehet szaporítani.

    A magyar körtetermesztésről a középkorból vannak írásos emlékek. Gyűjtik a vackort az erdőkben, és termelik körtét a kertekben. A cél az, hogy minél korábban érő körtéket állítsanak elő. Bécset is meghódította az Eleve érő, Búzával érő, az Árpával érő és a Nyári Kármán körte.

    Termesztése

    A körte termesztése több szaktudást igényel, mint bármely más gyümölcs, mert különösen a téli körték roppant igényesek mind a természeti körülményekre, mind a gondozásukra.

    A kiegyenlített, mérsékelten meleg klíma gyümölcse. Ezért kedvezőbb számára a csapadékosabb Dunántúl, mint kontinentális klímájú Alföld, ahol csak rendszeres öntözéssel lehet eredményesen körtét termelni. 4 hosszabb tenyészidejű, későn érő körtefajták igényesebbek, mint a nyári érésűek.

    A körte érzékeny a téli hidegre, a fák törzsén gyakran nehezen gyógyuló fagyfoltok jelennek meg, és e tekintetben is jelentős eltérések tapasztalhatók a különböző fajták között.

    Nagyon fontos, hogy a fákat helyesen készítsük fel a téli hidegre: a késői öntözés, a nitrogén-műtrágyázás és a késői zöldmetszés következtében a hajtások és a vesszők nem érnek be tökéletesen. Az ilyen fák még a mélynyugalmi állapotban is fagykárokat szenvedhetnek.

    A kora tavaszi hőmérséklet-változások is veszélyeztetik a körtefák és a termőrügyek épségét. Virágzáskor már -1°C hőmérsékletnél jelentős fagykárok keletkezhetnek.

    A szél is ellensége a körtefáknak. A levelek a szél hatására könnyen elszakadoznak, megbarnulnak, elhalnak, a súlyos gyümölcsök pedig attól sérülnek meg, hogy egymáshoz vagy az ágakhoz ütődnek.

    Körtét - különösen a télikörte-fajtákat - csak jó talajon érdemes telepíteni, ahol a fa rendszeres vízellátáshoz és bőséges tápanyagellátáshoz jut. Legkedvezőbb számára a meleg, nyirkos, de vízáteresztő talaj. A karógyökere mélyre hatol, ennek ellenére nem viseli el a hosszabb ideig tartó csapadékhiányt. Erősen meszes talajon a gyümölcsök húsa kövecses lesz.

    A körtét vad- vagy birsalanyra szemzik. A vadalanyú csemetékből közepes törzsű fákat nevelünk, amelyek az 5. évben fordulnak termőre. A birsalanyon állókból ma mára 2-3. évben termő törpefákat, sövényeket, termőkaros és karcsú orsófákat alakítanak ki. Régebben a redély mellett nevelt alakfák kialakítását valóságos művészetté fejlesztették, de erre ma már a kiskertekben sincs elég idő.

    Törekedni kell arra, hogy a körtefák tágasan álljanak, ezért a törpefákat legalább egymástól 4, a vadalanyon álló csemetéket 10 m-re ültessük. A körtecsemeték nem viselik el a mély ültetést!

    Nagy gondot fordítsunk a fák tápanyagellátására is. Már az ültetőgödröt lássuk el az első életszakaszhoz szükséges tápanyagokkal, a későbbi időszakban a foszforműtrágyák a megtermékenyülést és a gyümölcskötődést, a káliműtrágyák pedig a gyümölcs cukortartalmának kialakulását segítik elő.

    Az elültetett fák törzse körüli talaj nedvességtartalmát megőrizhetjük árnyékoló trágyázással.

    Az újabb vizsgálatok fényt derítettek arra, hogy az összes körtefa/tik gyakorlatilag önmeddők. Ha a saját virágporral megtermékenyült virágból gyümölcs fejlődik, az a parthenokarpiának (szűznemzésnek) köszönhető. Az idegen megporzás minden esetben fokozza a megtermékenyülés mértékét, tehát a körtefajtákat vegyesen kívánatos ültetni.

    Nagy felkészültséget követel a fák metszése is. A termőre fordulás idejéig minden év tavaszán alakító metszésben kell a fákat részesíteni. Ha azt tapasztaljuk, hogy a termőrészek kialakulása késik, akkor segítségül kell hívni a vesszők lekötözését. Ennek hatására a következő évben a vessző hosszában termőrügyek keletkeznek, és a fa termőre fordul.

    A metszést - különösen a birsalanyú fákon - később is folytatni ajánlatos, nem feledkezve meg a nyári zöldválogatásról sem.

    A nyári hónapok egyik legfontosabb ápolási munkája körtefák öntözése. Többször és bőségesen kell pótolni természetes csapadékot, hogy a fák hajtásainak növekedése akkor Se mérséklődjék, amikor a gyümölcsök kinevelése sok vizet vesz igénybe. Ehhez persze könnyen felvehető műtrágyák kiszórása szükséges.

    A megfelelő körülmények között álló, egészséges körtefák csoportosan hozzák a virágaikat. Ha ezt még jó megtermékenyítés követi, akkor a kelleténél több gyümölcs fejlődik ki. Ezeket ritkítsuk meg úgy, hogy egy csoportban legföljebb két gyümölcskezdemény maradjon.

    A körte legjelentősebb betegségei: a varasodás, a monília, fabreás betegség és a körterozsda. Kártevői: a pajzstetvek, a körtelevélbolha, a sodrómolyok, a levéltetvek és a körtemoly. Ezek leküzdéséhez rendszeres permetezésekre van szükség.

    Felhasználása

    A körte utóérő gyümölcs, ami azt jelenti, hogy a fáról való leválasztása után is tovább folyik a gyümölcsben az érés. A nyári fajtákat az érés kezdetén kezdjük szedni. Az őszi és a téli fajtákat pedig akkor, amikor teljesen kifejlődtek, de még zöld alapszínűek. A szüreti idő megállapítása nem könnyű dolog, annál inkább, mert a fa különböző reszel közt is Van e tekintetben eltérés. Nagy veszély az, hogy későn szedett, hatalmas gyümölcsök a földre hullanak, és úgy megsérülnek, hogy tárolásra nem használhatók fel.

    A körtét legjobb 2°C-os hőmérsékletű és 80-90%-os nedvességtartalmú helyiségben utóérlelni.

    Forrás: balintgazda.hu

    Tovább

  • Demjéni disznótoros

    Demjéni disznótoros


    Demjéni disznótoros - 11 órára érdemes érkezni, akkor kezdődik a kóstolás, kóstolójegyek a helyszínen vásárolhatók.

    Kóstolható hurkaleves, toros káposzta, sült hurka, kolbász, oldalas, abárolt szalonna, forró tea, forralt bor.

    Ha otthon is szeretnék élvezni a házias ízeket akár nyersen is vásárolhatnak hurkát, kolbászt.

    Szervező:

    Demjéni Vagányok

    Tel: 36/550-300
    www.demjen.hu

    Tovább

  • Márton napok Egerben

    Márton napok Egerben


    Több Márton napi esemény is vár ránk a következő napokban. A mottó természetesen most is kettős: újbor és liba...

    2017. november 3 - 13. A város több éttermében


    Édeskert Étterem

    November 3-13.
    Eger, Szépasszonyvölgy | +36 70/363-7047 | Édeskert Étterem
    Márton napi libáskodás
    • Hideg libamáj birsalma chutney-val, libatepertős pogácsával
    • Édesburgonya krémleves pankó morzsás libaropogóssal
    • Konfitált libamell, sült libazúzával, püré variációkkal
    • Sütőtökös Panna cotta Amaréna meggyel
    A menüsor ára: 4 900 Ft/fő

    Demeter Borbár

    November 9.
    Eger, Szépasszonyvölgy | +36 70/388-1344 | honlap
    Márton napi Újbor ünnep
    • 2017 Hárslevelű
    • 2017 Menoir
    • 2017 Turán
    • Libatepertő friss noszvaji kenyérrel, édesapám kocsonyája, Laura répás rétese, az est komplett menüje.
    A menü ára: 2 017 Ft/fő

    Gál Tibor Fúzió

    November 10.
    Eger, Csiky Sándor utca 10. | +36 20/852-5002 | honlap
    Családias Márton napi borvacsora
    • Libamájvaj, libatepertőkrém,liba rilette 
    • Libamáj verzsüs mézkaramellel 
    • Liba eszencia
    • Konfitált libacomb fűszeres bulgurral dinsztelt céklával 
    • Friss meleg szilvás pite 
    • 7 meglepetés bor kíséretében.
    A menü ára: 13 000 Ft/fő

    Grassi Családi Pincészet

    November 11.
    Eger, Nagykőporos út 15. | +36 20/206 - 9104 | honlap
    Márton napi borvacsora
    • Hideg libamáj pirított francia brióssal és fehérboros fügével
    • Sütötökös risotto füstölt libamellel
    • Tárkonyos tejszínes libazúza leves
    • Kemencés libacomb párolt káposztával.
    • Almás cékla csatnival és rozmaringos burgonya toronnyal
    • Lúdláb szelet Grassi módra -csoki moussal és konyakos megy raguval
    Egész este élözenével remek borokkal és ínycsiklandó vacsorával várunk! Vacsora után gesztenyesütéssel, forralt borozással és az új borok kóstolásával ütjük el az idöt.

    Hotel Aqua Szálloda Étterme

    November 11.
    Eger, Maklári út 9. | +36 36/780-888 | honlap
    Libalakoma Menü
    • Libarilette, savanyított zöldségekkel
    • Tükrös libaraguleves zúzájával és májával, lúdgégetésztával
    • Ropogós, pirosra sült libacomb, libatepertős-hagymás tört burgonyával és pezsgős káposztával
    • Lúdláb pohárdesszert
    A menü ára: 6 990 Ft/fő

    Kulacs Csárda

    November 10-12.
    Eger, Szépasszonyvölgy | +36 36/311-375 | honlap
    A. menü
    • Libamájpástétom pirítósra kenve
    • Mártonnapi libahúsleves lúdgége tésztával
    • Narancsos pácban érlelt sült libamell burgonya pürével és roston sült gyümölcsökkel
    • Lúdláb torta
    B. menü
    • Libatepertő lila hagymával parasztkenyérrel
    • Rozmaringos libaragu leves
    • Kemencében sült libacomb hagymás tört burgonyával és párolt káposztával
    • Borkrémrolád
    4 féle PRIMÖR egri borból
    A menük ára borkóstolóval egységesen: 5 000 Ft/fő

    Marienka Étterem

    November 10.
    Eger, Ady Endre utca 2. | +36 30/737-4792 | honlap
    Márton napi ajánlat
    • Liba aprólékleves 0,5 liter (720 forint)
    • Sült libacomb, párolt lila káposzta, jázmin rizs (1 950 forint)
    • Töltött libanyak lilahagyma lekvárral, kaláccsal (1 350 forint)
    • Ludas kàsa (1 150 forint)
    • Liba zúza sztrapacskával (1 950 forint) 
    • Bacon szalonnába tekert Libamàj (980 forint)
    A Marienka Étterem a Márton napi teljes bevételének 50 %-át felajánlja a Májbetegek és Transzplantáltak Egyesületének, akik Hepatitis C szűréssel, ismeretterjesztéssel és tanácsadással foglalkoznak.

    Senator Ház

    November 9-15.
    Eger, Dobó István tér 11. | +36 36/411-711 | honlap
    Márton napi hagyományok a Senator Házban
    • Házi érlelt libamell sonka epres zöldsalátával (1 400 forint)
    • Libaragu leves (1 200 forint)
    • Ludaskása libakolbásszal (2 500 forint)
    • Sült libacomb párolt lilakpásztováal, hagymás tört burgonyával (3 300 forint)
    • Mákkéregben sült libamáj almapürével és zsályás sárgarépakrémmel (4 500 forint)
    • Körtés csokoládés libamáj torta (1 300 forint)
    • Újbor ajánlat: Sike Rosé 2017 és Tarjányi Lúdbor 2017

    Servita Udvarház

    November 10-12.
    Eger, Servita utca 3. | +36 30/712-0000 | honlap
    Márton napi Libalakodalom
    • Fokhagymás libamáj zsírjában pirított libatepertővel friss zöldségekkel
    • Liba leves csészében
    • Májával töltött libamell érmék ludas kásával, párolt lilakáposztával
    • Liba hurka, liba kolbász hagymás törtburgonyával, házi csalamádéval
    • Kemencében sült rozmaringos libacomb fűszeres törtburgonyával lilakáposztával
    • Lúdlábtorta fahájas meggymártással 
    • Bor: Tarjányi Pince, Liba-bor

    Trifla

    November 7-12.
    Eger, Széchenyi István utca 9. | +36 30/955-2180 | honlap
    Libás hét menüje
    • Libakocsonya 1 290.-
    • Ludaskása 890.-
    • Libazúza pörkölt kis lábosban, kenyérrel és savanyával 1 290.-
    • Pecsenye libamáj zsírjában, lilahagyma salátával 1 290.-
    • Töltött libanyak puliszkával 1 290.-
    • Libaragu leves tányérban: 980.-  fazékban: 1 650.-Liba burger csipsz burgonyával 1 990.-– ezt kérheted hízott májjal is + 1 650.-
    • Füstölt libamelles spagetti, libamájjal és zúzájával / glutén free/ 2 450.-
    • Cserépben sült libacomb birsalmával és ludaskásával 3 650.-
    • Libamell hízott májjal, céklával, sütőtökkel 4 990.-
    • Lúdlábas pohár desszert 990.-
    • Flódli 990.-

    Tovább

  • Borkorcsolya nap a Gyógyvizek Völgyében

    Borkorcsolya nap a Gyógyvizek Völgyében


    A Borkorcsolya nap alkalmat ad az ideérkezőknek a három település Egerszalók, Demjén és Egerszólát legjobb borainak és borkorcsolyáinak megkóstolására, különleges pincék felkeresésére, a helyi egyedi szolgáltatások megismerésére

    2017. november 25. 

     Faluház, Egerszalók 3394, Kossuth Lajos utca 17
    Ebben az évben egy helyre gyűjtöttük a legjobb szalóki és szóláti borokat, egy helyen tudják megkóstolni a vendégek és minden borhoz hozzá illő borkorcsolyával készülünk. A központi helyszín az egerszalóki Faluház terasza lesz, ahol végigkóstolható közel 20 féle bor és borkorcsolya.

    Információ:

    Tovább

  • Pohárral Egerben – Újbor kóstoló

    Pohárral Egerben – Újbor kóstoló


    Bizony, ismét egy sétáló kóstolóra invitálunk Benneteket, hogy együtt teszteljük az új helyeket Egerben, kóstoljunk új borokat és természetesen, hogy meghallgassuk Gabika történeteit a városról. Olyan állomásaink lesznek, mint a Brumbrum, a Depresso, a Senátor ház és persze a Fúzió.


    2017. november 17.18:0022:00



    Program: 

    18:00 - Gyülekező a Brumbrumnál, ahol megkóstoljuk a Tóth Ferenc Libabort és természetesen a Brumbrum csapata vár bennünket finom falatokkal.
    - Innen tovább indulunk a Senátor házba, ahol újabb Libabor vár ránk a Tarjányi Pincétől és liba falatok
    - Ezután elsétálunk Eger legújabb helyére, a Depressoba, ahol Csuti kápráztat el minket
    - Végül a Gál Tibor Fúzióba érkezünk

    A kóstoló ára: 
    3800 Ft amely tartalmazza a borokat, a falatkákat és az idegenvezetést.
    + 1000 Ft pohár letét, amit a kóstoló végén természetesen vissza tudtok váltani

    Bejelentkezés itt a Facebookon vagy telefon: 20 852 5002

    Várunk Benneteket szeretettel,
    A borászok, az éttermek, a Brancsos lányok Adél&Kata és Vica és a Fúzió csapata

    Tovább

Szerzői jogok: Agria.hu. Minden jog fenntartva!